Regisztráció | Bejelentkezés | Írj nekünk

visszaA csapat

Guba Lajos 5. vk // Bemutatkozás


Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Választópolgárok!

 

Tizenhat éve vagyok a gödöllői önkormányzat képviselőtestületének tagja. Úgy gondolom, hogy azért tudtam eddig ezt a feladatot ellátni, mert a város lakóiért, a közösségért végzett szolgálatnak tartom ezt a munkát és szeretem ezt végezni.

Ehhez természetesen ismerni kell az itt élőket, igényeiket, gondjaikat, bajaikat és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a város anyagi, szellemi, közösségi, lelki épüléséhez. Ezeket a készségeket családom, neveltetésem és hivatásom alapozták meg bennem.

Én magam Gödöllőn születtem, és azóta is itt élek.

Feleségemmel együtt mindketten a gödöllői Török Ignác Gimnázium tanárai vagyunk már harmincöt éve. Huszonöt éve pedig a gimnázium igazgatóhelyettesi feladatait is ellátom. Ez idő alatt, valamint hat gyermekünk felnevelése közben is nagyon sok kedves gödöllői embert ismerhettünk meg.

A képviselői segítőkészséghez és szolgálatkészséghez az is hozzátartozik, hogy ne csak hivatalos fogadóórán, fórumon, találkozón lehessen elérni a képviselőt, hanem szinte bármely alkalommal személyesen, telefonon és interneten, és ez így történt eddig is.

Nem könnyű feladat a lakossági kérések, javaslatok megoldásához az illetékes hivatali, városüzemeltetési, műszaki, közüzemi szolgáltatói ügyintézőt megtalálni, de a több éves képviselői tapasztalatom, gyakorlatom ebben is sok segítséget nyújt számomra.

Végzettségem és érdeklődésem alapján elsősorban az oktatás- nevelés, a kultúra, a szociális munka, a környezetünk védelme, valamint a városüzemeltetés, városfejlesztés ügyei állnak legközelebb hozzám, de képviselőként természetesen sok más kérdésben is el kell gyakran mélyednünk.

Szívesen szolgálnám a következő négy évben is az Önök képviselőjeként a város további anyagi, szellemi, közösségi, lelki épülését, gyarapodását, otthonosabbá válását.

Amennyiben Önök is így gondolják, kérem juttassák el ajánló szelvényeiket hozzám, illetve megbízottaimhoz. és   támogassanak szavazataikkal az önkormányzati választáson.

A Gödöllői Lokálpatrióta Klub képviselőiként dr. Gémesi György polgármester úr vezetésével a város eddigi töretlen fejlődését közösen segíthettük a város képviselőtestületében. Kérem ezért, hogy támogassák ajánlószelvényeikkel és szavazataikkal dr. Gémesi György polgármesterré történő újraválasztását.