Tisztelt Hölgyeim, Tisztelt Uraim!
Kedves Gödöllői Polgárok!
1982-ben születtem, négy éves korom óta lakom Gödöllőn. Meghatározóak számomra a gödöllői iskolaévek, melyeket az Erkel Ferenc Általános Iskolában és a Fényi Ottó atya által újraindított Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban töltöttem. Érettségi után a Műszaki Egyetem hallgatója lettem, ahol 2006-ban diplomáztam. Gödöllőre visszatérve, már munka mellett kezdtem el a Szent István Egyetemen közgazdász tanulmányaimat. A képviselői munkám ellátása mellett, jelenleg pénzügyi területen, információbiztonsággal foglalkozom.
2007-es házasságkötésem után, 2009-ben született első gyermekünk. Bár kevesebb időm van rá, mint korábban, de mind a mai napig rendszeresen sportolok, szinte mindent, aminek a labdához köze van.
Fontosnak tartom, hogy az ember, ha teheti, és elhivatottságot érez, családja eltartásán és az adója megfizetésén túl, társadalmi szerepet is vállaljon. 2006 óta vagyok a Gödöllői Önkormányzat pénzügyi bizottságának tagja, így az ott eltöltött idő alatt módom volt megismerni a város pénzügyi gazdálkodását. 2007 óta elnökségi tagként segítem a Premontrei Öregdiákok Egyesületét, ahol elsődleges célunk, hogy az ott érettségizett diákokkal együtt tovább vigyük az iskola szellemiségét. 2010-től kezdve az országos Rákóczi Szövetség frissen alakult gödöllői szervezetének elnöki tisztét is betöltöm, barátaimmal, munkatársaimmal a határon túli magyarság lehetőségek szerinti anyagi és erkölcsi támogatásán munkálkodunk.
Gödöllőt egy kiemelkedően értékes, élhető városnak tartom. Gyermekként szüleimmel az Ambrus Zoltán közben laktunk, majd több mint 10 éven keresztül kertvárosi részben található házunk jelentette otthonomat. Házasságkötésünk után újra panellakásba költöztünk, a Kossuth Lajos utcába. A 8. számú választókerület a palotakerti lakóteleppel, a 10 emelet magas házaival, a forgalmas csomópontjaival vagy éppen a nyugodt kertvárosi hangulatával véleményem szerint Gödöllő legváltozatosabb választókerülete. Ezért is örülök, hogy ennek a városrésznek - az Önök bizalmának köszönhetően - képviselője lehetek. Hiszen tudom, mit jelent panellakásban élni, minden hátrányával (pl.: távhő, közös költség) és előnyével (pl.: közösségi élet, közeli boltok, játszóterek). Ugyanakkor tudom azt is, hogy milyen nagy örömmel jár a kertes ház békéje, csendje vagy éppen nehézséggel a csapadék elvezetése vagy a rovarok inváziója.
Ez a kerület amilyen változatos, annyira kihívásokkal teli is, mindazonáltal számtalan lehetőséget rejt magában, mely lehetőségekkel élni kell tudni. Jónéhány megkeresés eredményeként már most tapasztalhatjuk, hogy városunk, és azon belül a város e központi kerülete az Önök véleményének, jobbító szándékának figyelembevételével tovább fejlődött. Ennek folytatásához kérem megtisztelő támogatásukat, bizalmukat! Ha bármiben segítségükre lehetek, kérem, továbbra is forduljanak hozzám bizalommal!