Gödöllőn születtem háromgyermekes családban, a testvéreimmel együtt a közösségért felelős beosztásban dolgozunk a mai napig. Az általános iskola és gimnázium elvégzése után tanári végzettséget, majd később a vezetésben és az irányításban további képzettséget szereztem. Családban élek, két felnőtt lányom, és egy hatéves unokám van. 1980 óta, azaz 30 éve élek Máriabesnyőn, az itteni emberek szívélyessége, emberszeretete erősítette meg elkötelezettségemet a körzet iránt.
Matematika-kémia szakos tanárként kezdtem dolgozni a Damjanich János Általános Iskolában. Az intézményt közel két évtizede irányítom. A vezetés során a legnagyobb sikernek az iskola felújítását és bővítését tartom, amellyel egy új élet kezdődött el,mind az iskola, mind a máriabesnyői körzet számára. A funkcióbővítés következtében az új iskola ezentúl lehetőséget ad kulturális és sportesemények színvonalas megrendezésére is, továbbá „Damjanich Udvar-Ház“ néven szabadtéri előadások sorozata indul a nyári időszakokban.
2006-ban a 2-es körzet képviselő-jelöltjeként programot fogalmaztunk meg a lokálpatrióta csapattal a város és ezen belül a 2-es körzet legégetőbb problémáinak megoldására, büszke vagyok arra, hogy a vállalt program nagy részét sikeresen oldottuk meg. Legjelentősebb fejlesztések az útépítések és a lámpás csomópont mellett, a korábban már említett iskolabővítés és felújítás, továbbá az új óvoda megépítése.
Mindig fontosnak tartottam, hogy a tárgyi feltételek mellett a közösségfejlesztés és közösségépítés is szempont legyen, ezért jelenleg négy szabadtéri előadás megvalósításán dolgozunk az iskola ilyen célra is épített belső udvarán.
Az Értékvédő Közhasznú Egyesület elnökeként jelentős eredményeket értünk el a gödöllői temetőkben nyugvó jeles személyiségek sírjainak védettsége és felújítása terén, továbbá olyan új programokat fogalmaztunk és valósítottunk meg, mint például a jól sikerült „Madarak és Fák Napja“, városi rajz- és fotópályázat, és a csángó-magyar gyerekek rendszeres táboroztatása. Ezen felül még több gödöllői civilszervezetnek vagyok tagja.
Megváltozott körzetekből szívesen vállalom az 1-es számú választókörzet képviseletét a Gödöllői Lokálpatrióta Klub képviselő-jelöltjeként.A körzetben jelentkező fejlesztési lehetőségek feltárásában számítok a körzet lakosainak véleményére, kezdeményezésére. Fontos szempontnak tekintem, hogy a leendő fejlesztések a lakosok és a város javát szolgálják.