Regisztráció | Bejelentkezés | Írj nekünk

visszaMagyar utazók és felfedezők

Annak ellenére, hogy Magyarországnak nincs közvetlen tengeri kijárata, a világ számos távoli pontjára jutottak el magyar felfedezők és utazók. Az első és leghíresebb magyar vándor Julianus barát volt, aki domonkos szerzetesként néhány rendtársával azért indult keletnek 1235-ben, hogy megkeresse a magyarok őshazáját.

 

Julianus barát 1237-es második útjáról visszatérve hozta a hírt, hogy a mongolok vészesen közelednek a Kárpát-medence irányába. Batu kán megadásra szólító levelét hozta magával, aztán pár évvel később maguk a tatárok is megérkeztek. Julianus barát vándorlásairól feljegyzéseket készített, ezeket 1695-ben a vatikáni levéltárban találták meg.

 

A magyar világjárók elsődleges célállomásai Ázsiában és Afrikában voltak. Talán az egyik legismertebb közülük Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842), akit Nyugaton leginkább a Tibeti-Angol szótár megalkotójaként ismernek. Életét tudatosan szentelte olyan tudományoknak, amelyek “a jövőben hasznára lehetnek az európai tudós világnak”. Első útján rendkívül kalandos módon jutott el Nagyenyedről Tibetbe. Ott több ezer könyvet olvasott át, feldolgozta Tibet történelmét, irodalmát, és még egy 30 ezres szójegyzéket is összeállított. Mostoha körülmények között dolgozott egy fűtetlen, 3x3 méteres cellában. Némi anyagi támogatást a brit főkormányzóságtól kapott időnként. 1830-ban a Royal Asiatic Society tagjává választották. 1842-ben Lhászába indult, de maláriát kapott és elhunyt. Dardzsilingben temették el.

 

A XIX. századi Közép-Ázsia rejtett szegleteibe első európaiként Vámbéry Ármin (1832-1913) jutott el. A Konstantinápolyban törökül és még 20 különféle keleti tájszólást kiválóan elsajátító magyar utazó 1861-ben Rasid Effendi néven indult keletre, hogy felkutassa a magyarok őshazáját. Így jutott el Sirazba, Khoraszanba és Szamarkandba.

 

A bal lábára még gyermekkorában lebénult Vámbéry sokszor embertelen körülmények, a kor legmostohább viszonyai között volt kénytelen utazni - állandó életveszélyben. Nem egy esetben meggyanúsították, hogy nem is az, akinek mondja magát, de szerencséjére kiváló nyelvtudása és a keleti kultúrában, vallásokban való jártassága mindig átsegítette őt a nehéz pillanatokon. Európába való visszatérése után Angliában minden ajtó megnyílt előtte, még a királyi udvarban is szívesen látták. 1872-ben a Royal Geographical Society tiszteletbeli tagjává választották.

 

Afrika ismeretlen tájaira is számos magyar felfedező indult, közülük is a leg figyelemre méltóbb egy asszony, Sass Flóra (1841-1916). A magyar származású fiatal lányt egy brit utazó, Samuel Baker vásárolta meg a mai Bulgária területén található, vidini rabszolgapiacon, ahová Flóra az 1848-49-es magyar szabadságharc után került. Vele vágott neki az ismeretlennek 1861-ben a Nílus forrásvidéke után kutatva. Rendkívüli körülmények és veszélyek kísérték őket útjuk során, mire eljutottak az Albert-tóig. Bakert Londonban lovaggá ütötték, Flórát azonban - mivel egykor rabszolga volt - nem fogadta Viktória királynő. Flórát szőkesége miatt az afrikai bennszülöttek Hajnalcsillagnak hívták.

 

Teleki Sámuel (1845-1916) utazó nevét Afrikában egy vulkán őrzi a mai Kenyában. A grófot 1881-ben a magyar országgyűlés tagjává választották, itt ismerkedett meg Rudolf trónörökössel, aki a Magyar Földrajz Tudományok Társaság elnökeként arra bíztatta Telekit: módosítsa afrikai szafarijának tervezett útját, és inkább a Baringo-tótól északra található, még ismeretlen területeket fedezze fel. Teleki végül 1887-ben vágott neki az ismeretlennek. Ő volt az első európai utazó, aki a Kilimandzsáróra lépett. A helyi folyórendszert követve két tóhoz is eljutott. Az egyiket Rudolfról, a másikat annak feleségéről, Stefánia hercegnőről nevezte el. 400 néprajzi tárggyal tért haza, ezek ma a Magyar Néprajzi Múzeum Kelet-Afrikai gyűjteményében láthatók.

 

Kepes Gyula (1847-1924) egyetlen magyar felfedezőként jutott el az északi jeges vizekre. Pedig nem is földrajztudós volt, hanem csak orvos. De ez volt az expedíció tagjainak a szerencséje! A Tegethoff gőzössel 1872-ben útra kelt 24 fős Osztrák-Magyar északi-sarki expedíció egyetlen magyar tagja volt Kepes, aki az út megszervezésében komoly szerepet játszott. A kiválasztott tengerészeknek előzetesen egészségügyi felmérésen kellett részt venniük. A magyar orvos tanácsára nagy mennyiségű tokaji aszút és citromlevet vittek magukkal, így az expedíció tagjait a két ital fagyott keverékének fogyasztása mentette meg a skorbuttól. A kalandos út során az óriási nélkülözések ellenére is csupán egy társuk  hunyt el. Kepes gyűjtése a jég fogságában ragadt hajón maradt.

 

Forrás: eu2011.hu

 

Megosztás

Hozzászólások

Hozzászólás írásához jelentkezz be!

Nincsenek hozzászólások.