Regisztráció | Bejelentkezés | Írj nekünk

visszaFogathajtó- és Főzőverseny a Szent István Egyetemen

Hatvanan neveztek a Szent István Egyetem baráti fogathajtó versenyére és csaknem ugyanennyien a főzőversenyre, amit szerdán 12. alkalommal rendeztek meg az egyetem gödöllői kampuszán. A Lázár Lovaspark és a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság fogataival zajló viadalon a „segédhajtók” a tizenháromszoros fogathajtó világbajnok Lázár-testvérek, egyetemi lovastanárok, Szegedi Gábor világbajnok és Dallos Andor igazgató, volt I. osztályú válogatott fogathajtó voltak.

 

A Solti László rektor megnyitója után kezdődött versennyel párhuzamosan zajlott a már-már fesztivál jellegű főzőverseny, amelynek zsűrijét Benke László vezette.

 

A fogathajtás döntőjéig vezető út igen izgalmas volt, hiszen nagyszerű időeredmények születtek és egyre kevesebb volt a hiba. A döntőben Cseh Vanda és Sótonyi Péter kerültek össze. Kettőjük párharcából az utóbbi került ki győztesen. Férfiak és nők között azonban külön—külön hirdettek eredményt. Az első három helyezett Sótonyi Péter, Tóth Zoltán és Illés B. Csaba valamint Cseh Vanda, Rednágel Erika és Holota Beatrix lettek.

 

Gémesi György polgármester is hajtott fogatot, de nem került be a legjobb nyolc közé. Az eredményhirdetésen Puskás János dékánnal közösen adták át a második díjat Illés B. Csabának. A város különdíját kapta Oszvald Marika operetténekes. A polgármester virágcsokorral köszöntötte Lázár Vilmosnét. A fogathajtó versenyek rendezéséért, az egyetem és a város közötti együttműködés erősítéséért Gödöllőért Ezüstérmet adott át Fehér Károly c. egyetemi tanárnak, PR igazgatónak. Solti László Pro Negotio Universitatis oklevéllel köszönte meg Péterfi Csabának, Gödöllő város kommunikációs igazgatójának a fogathajtó versenyek szervezésében és bonyolításában végzett munkáját.

 

Forrás: godollo.hu

 

Megosztás

Hozzászólások

Hozzászólás írásához jelentkezz be!

Nincsenek hozzászólások.