Regisztráció | Bejelentkezés | Írj nekünk

visszaVilágjátékok 2017: bemutatta pályázatát a magyar küldöttség

Minden igényt kielégítő prezentációt tartott a magyar küldöttség - mondta Lausanne-ban Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke.

 

A Világjátékok Nemzetközi Szövetségének (IWGA) illetékesei szerdán Budapest és Gödöllő mellett, a dél-afrikai Fokváros és a lengyelországi Wroclaw képviselőinek beszámolóját is meghallgatták, s csütörtökön hozzák majd nyilvánosságra, hogy a három közül, melyik kandidáló győz.

 

"Jó hangulatban zajlott le a magyar pályázat bemutatása, bizakodva várjuk az IWGA csütörtöki bejelentését" - nyilatkozta az NSSZ tájékoztatása szerint Gémesi György, aki a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, illetve a társrendező Gödöllő polgármestere is egyben. A prezentáción Gémesi mellett Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára, Szeneczey Balázs főpolgármesteri kabinetfőnök, valamint Szántó Éva, az NSSZ főtitkára vett részt.

 

Szeneczey Balázs a prezentáció során kiemelte, hogy óriási jelentőségű lenne a fővárosnak, ha otthont adhatna a Világjátékoknak. "Az olimpián kívüli sportágak világversenyének megrendezése illeszkedik a főváros sportot támogató koncepciójába, és nem utolsó sorban egy hazai Világjátékok hatalmas lökést adhat az érintett sportágaknak. Optimista hangulatban várjuk a sajtótájékoztatót, és úgy gondolom, hogy egy egyedülálló sportdiplomáciai siker kapujában állunk" - mondta a prezentáció után a főpolgármesteri kabinetfőnök.

 

A Világjátékokon azon sportágak versenyzői indulnak, amelyek nem szerepelnek az olimpia programján. Legutóbb 2009-ben Tajvanon rendezték meg az olimpián kívüli sportágak világversenyét, 2013-ban pedig a kolumbiai Cali lesz a házigazda

 

Forrás: godollo.hu

 

Megosztás

Hozzászólások

Hozzászólás írásához jelentkezz be!

Nincsenek hozzászólások.