A Gödöllői Lokálpatrióta Klub 2009-ben hagyomány teremtő szándékkal, első alkalommal rendezte meg a Mikulás ünnepséget a városi moziban. Természetesen ebben az évben is eljött a gyerekekhez a Mikulás… » részletek
Megfelelő ütemben zajlik a januárban kezdődő féléves magyar EU-elnökségre való operatív felkészülés; a kormány az események szervezésénél előnyben részesíti az állami helyszíneket – tájékoztatott Robák Ferenc EU-elnökségi operatív kormánybiztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján. » részletek
Tájékoztatjuk a 8. sz. vk. lakosságát, hogy Tóth Tibor képviselő decemberi fogadónapját az alábbi időpontban tartja: december 10-én 18:00-19:00 óráig. A helyszín változatlan: Civilház, Palotakert 4. » részletek
A Magyar Televízió 1-es csatornáján futó Jelfogó című műsor ezen a héten csütörtökön a városunkat átszelő M3-a autópálya mellett a nyáron felépített zajvédő fal problémáival foglalkozik. » részletek
2010-ben egyre több önkormányzat került a működésképtelenség határára, ezért is nagyon fontos, hogy a központi büdzséből milyen támogatásra számíthatnak a jövő évben. Az biztos, hogy az iparűzési adó nem oldja meg a gazdasági problémájukat. Gémesi György ezzel kapcsolatos véleményét az alábbiakban közöljük: » részletek
Magyarországon egyre nagyobb gondot jelentenek a kutyatámadások és kóbor kutyák növekvő száma. Gödöllő város Képviselő-testülete érzékelve ezt a problémát a Gödöllői Kutyaiskolát felkérve vállalta a gödöllői gyerekek a kutyákkal való bánásmódjának és viselkedésének oktatását. A munka azóta is sikeresen folyik, nemcsak Gödöllőn, hanem az ország több pontján. » részletek
Közmeghallgatást tartott Gödöllő városának képviselő-testülete november 25-én. A Városháza dísztermében megtartott rendezvény fő témája az Európai Uniós elnökségből adódóan a gödöllőieket érintő események, teendők voltak, amikről dr. Gémesi György polgármester tájékoztatta az érdeklődőket » részletek
Gödöllő testvérvárosába, a spanyolországi Valdemoroba látogatott november 17-én nyolc egyetemi hallgató a Szent István Egyetemről. Élményeikről Györpál Tünde, egyetemi hallgató számol be. » részletek
A Gödöllői Lokálpatrióta Klub számára rendkívül sikeres önkormányzati választások után 2010. november 16-n tartotta meg soron következő és egyben tisztújító közgyűlését. » részletek
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége 2010. november 16-án, Gödöllőn megtartott tisztújító közgyűlésén ismételten dr. Gémesi Györgyöt választotta meg a Szövetség elnökének. » részletek
Nagy meglepetésre a gödöllői Fidesz-KDNP listavezetője, Liptákné dr. Boros Andrea fideszes képviselő, – vagyonnyilatkozatának leadása helyett – képviselői mandátumáról való lemondásáról értesítette a jegyzői irodát. Indoklásként az MTI-nek leadott nyilatkozatában a képviselő-testületben betöltött súlytalan szerepét jelölte meg. Úgy érezzük, hogy ezzel a volt képviselő asszony nemcsak a rászavazókat hagyta cserben, hanem a várost is, mivel minden képviselő az esküjében Gödöllő városáért folytatandó munka mellett tesz hitet, függetlenül az egyéni érdekektől, sértettségtől, vagy esetlegesen elvárt pozícióktól. » részletek
Október 21-én a Gödöllői Királyi Kastélyba látogattak el a Magyar Nemzeti Öltözék Hagyományőrző Egyesület képviselői, köztük Schmittné Makray Katalin, a köztársasági elnök felesége is. » részletek
A Szent István Egyetem aulájában, több száz résztvevő jelenlétében, október 14-én este tartotta alakuló ülését a gödöllői képviselő-testület. Az ülés első szakaszát a testület korelnöke, Kis Antal (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) vezette. » részletek
A 2010. október 3-i választások során mandátumot szerzett önkormányzati képviselők első ünnepélyes testületi ülésére 2010. október 14-n csütörtökön 18 órától kerül sor a Szent István Egyetem aulájában. Mindenkit szeretettel várunk! » részletek
Október 3-n vasárnap a Lokálpatrióta Klub csapata óriási győzelmet aratott az önkormányzati választásokon Gödöllőn. » részletek