Minden igényt kielégítő prezentációt tartott a magyar küldöttség - mondta Lausanne-ban Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke. » részletek
Közel harminc kulturális eseménnyel készül Gödöllő a 2012-es évre. A Híres hölgyek Gödöllőn elnevezésű tematikus rendezvénysorozat középpontjában a nők állnak. Péterfi Csaba, a polgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a városhoz köthető híres nőalakok sorában Erzsébet királyné mellett megjelenik Blaha Lujza, Kriesch Laura és Léda is. » részletek
A Budapest és Gödöllő közös pályázatát képviselő magyar delegáció jövő hét szerdán tartja meg prezentációját Lausanne-ban, majd a Világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) csütörtökön ünnepélyes sajtótájékoztató keretében jelenti be, hol rendezik a 2017-es világjátékokat. » részletek
Sokkoló tények a Gödöllői rendőrkapitányság 2011-es gyűjtéséből. » részletek
A Magyar Atlétikai Szövetség elnökségének döntése alapján a 2011-es évben a GEAC-SZIE gödöllői atlétája Deák Nagy Marci lett az év junior atlétája. Az év edzője elismerést pedig Marci trénere Benkő Ákos kapta meg. » részletek
A civil kezdeményezés és az önkormányzattal való együttműködés szép példájaként kerülehetett sor december 11-én, vasárnap délután arra a bensőséges ünnepségre, amelyen a Dózsa György úti Zöld házak mögötti területen felavathatták Gödöllő városának egyik újabb felújított és kibővített játszóterét. » részletek
Határon innen és túlról százával érkeztek vendégek, érdeklődők december 11-én, vasárnap délután a gödöllői főtérre, hogy elvigyék otthonaikba a Betlehemi lángot, melyet a szentföldi Születés templomában gyújtottak meg. Az láng átadása előtt ünnepi műsort láthattak az egybegyűltek. » részletek
Felavatták, illetve forgalomba helyezték pénteken a gödöllői királyi váró előtt a Győr – Sopron – Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) Erzsébet királyné (Sisi) arcmásával díszített Taurus mozdonyát. Az ünnepélyes ceremónián részt vett és beszédet mondott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint Habsburg György osztrák főherceg is. » részletek
Ünnepélyes keretek között adta át Martonyi János külügyminiszter december 6-án a Külügyminisztériumban a magyar uniós elnökség herendi vázájának pontos másolatát Gönczi Tibornak, a Gödöllői Királyi Kastély ügyvezető igazgatójának. Így a Herendi Porcelánmanufaktúra által készített két váza egyike az Európai Parlament brüsszeli épületének, a másik pedig a gödöllői kastély állandó kiállításának dísze lesz. » részletek
Erdélyi Zsófia vasárnap élete első maratoniját futotta Las Vegasban, a 24 éves futónőnek hiába nem volt tapasztalata a távon, rajt-cél-győzelmet szerzett. Az első helyért járó ezer dollárt azonban nem tehette el. Ha minden úgy megy, ahogy tervezi, már a londoni olimpián is ott lehet. » részletek
Ötszáz fős közönséggel együtt ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját december 3-án a Gödöllői Szimfonikus Zenekar a Királyi Kastély Lovardájában. » részletek
A Megyeházán december 2-án megrendezett megye-napi ünnepségen adták át Pest Megye Önkormányzatának 2011. évi Építészeti Nívódíját. A rangos elismerés I. helyezésében az idén Gödöllő Város Önkormányzata és Jaksics László építész részesült. » részletek
Szombaton, december 3-án, 19 órakor tartja 30 éves jubileumi hangversenyét a Gödöllői Szimfonikus Zenekar a Királyi Kastély Lovardájában. » részletek
Ma díszítették fel a város karácsonyfáját, mely évek óta mindig a városháza előtt kerül felállításra, de jelenlegi helyén az új Főtéren először csodálhatjuk meg. » részletek
Kalmár István kezeslábasa kijutott a Sao Pauló-i futamra, és Jenson Buttonnak hála, még dobogóra is került. » részletek