Szombaton, december 3-án, 19 órakor tartja 30 éves jubileumi hangversenyét a Gödöllői Szimfonikus Zenekar a Királyi Kastély Lovardájában. » részletek
2011. november 10-én csütörtökön este 18:30-tól a Lokálpatrióta Klub vendége Boros Bánk Levente politológus lesz. De ismerhetjük őt úgyis mint a Ferencváros Szurkolók Szövetségének alelnöke. » részletek
Tóth Tibor, önkormányzati képviselő lakossági fórumot tart. » részletek
2007 óta Mahátma Gandhi születésnapján ünnepeljük az erőszakmentesség világnapját. Gödöllő városa harmadik éve kapcsolódik be a nemzetközi programsorozatba. » részletek
A hét végén, szeptember 10-11-én az Alsóparkban, a Művészetek Háza és a kastély közötti füves terület ad helyet a Belvárosi Napok rendezvénysorozatának, amit hagyományosan szeptember második hétvégéjén rendeznek meg. A kétnapos program során színes zenei kínálat, sportesemények, kézműves foglalkozások és kirakodóvásár várja az érdeklődőket. Újdonság, hogy vasárnap délelőtt ennek keretében rendezik meg a VIII. Gödöllői Állatvédelmi Napot is. » részletek
Barokk vásár és hangulat Gödöllő vásár főterén és piacterén augusztus 13-án szombaton » részletek
Augusztus első és második hétvégéjén különleges rendezvénysorozat helyszíne lesz városunk. Ekkor kerül sor a gödöllői Barokk Év központi eseményeire, melyekkel Mária Terézia királynő 260 évvel ezelőtti látogatására és gróf Grassalkovich I. Antal halálának 240. évfordulójára emlékezünk. Az ünnepi hétvégeken számos színes kulturális, művészeti program várja az érdeklődőket. Túllépve a korábbi évek hagyományain, az idén a kastély mellett a város főtere és templomai is érdekes látnivalókat kínálnak majd. » részletek
Július 15-ig rendkívül kedvezményes "AKCIÓS" áron kaphatók a szimfonikus zenekar bérletei. Diákoknak és nyugdíjasoknak 5.500.-Ft, felnőtteknek 7.500.-Ft a 4 hangversenyre szóló bérlet ára. » részletek
Június 25-én, szombaton, a főtéren megrendezésre kerül egész napos programsorozat keretében Gödöllő testvérvárosaiból érkező művészeti együttesek lépnek fel. » részletek
Hihetetlen gazdag programsorozattal várja idén városunk a Múzeumok Éjszakája keretében az érdeklődőket. » részletek
Az Európai Uniós Elnökség záró eseménye 2011. június 24., péntek 20 óra 30 perc Helyszín: Alsópark, Világfa » részletek
A jótékony célú hangverseny a Gödöllői Királyi Kastélyban május 27-én, 19 órakor kezdődik. » részletek
A Lokálpatrióta Klub ismételten kerékpártúrát szervez a mogyoródi Forma 1 pályára 2011. május 14-én. » részletek
Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a F. Chopin Zeneiskola kiemelkedő teljesítményt nyújtó növendékeinek hangversenyét, mely 2011. május 14-én szombaton 18 órától kerül megrendezésre a gödöllői Művészetek Háza színháztermében. » részletek
A Lokálpatrióta Klub szervezésében a városi piacon 2011. május 7-én főzőverseny lesz. Az étlapot itt olvashatjátok! » részletek