A Lokálpatrióta Klub által szervezett Estek folytatódnak.Szeretettel várunk a 2011. március 23-án 18.00 órai kezdettel a Gödöllői Városi Könyvtárban megrendezésre kerülő második Lokálpatrióta Estre, melynek vendége Borbás Mária, televíziós műsorvezető lesz. A belépés díjtalan. » részletek
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepi program Gödöllőn március 14-én, 18 órakor a gödöllői ifjúság fáklyás felvonulásával kezdődik a Petőfi szobortól a Dózsa György úti temetőben lévő Isaszegi Csata emlékműig. » részletek
A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is a Lokálpatrióta Klub vidám műsorral kedveskedik a gödöllői hölgyeknek. Két nap alatt hat előadást mutatunk be. A jegybevételből befolyt összeget pedig Tamás Zoli gyógykezelésére ajánljuk fel. » részletek
Március 5-én, szombaton kezdetét veszi a Gödöllői Barokk Év. Az egész esztendőn át tartó rendezvénysorozat több mint egy éves előkészítő munka eredményeként számtalan programmal tiszteleg Mária Terézia királynő és Grassalkovich I. Antal emléke előtt, a királynő 260 évvel ezelőtti látogatása, valamint az egykori birtokos 240 éve bekövetkezett halála alkalmából. » részletek
Szelektív hulladékgyűjtés Gödöllőn címmel tart előadást Köles Krisztián a Zöld Híd Régió Kft. műszaki igazgatója. » részletek
Szalagavatójuk próbáján tavaly balesetet szenvedett Tamás Zoli gyógykezelésének megsegítésére az egész város összefogott. Ehhez mi is szeretnénk a magunk módján csatlakozni és hozzájárulni. » részletek
2011. február 6. vasárnap Gödöllőn, a Táncsics Mihály úti Műfüves pályán labdarúgó kupát szervezünk a sátor alatt, melyet az alábbi kategóriákban hirdetünk meg: Felnőtt férfi kategória » részletek
Szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt a Török Ignác Gimnázium aulájába, 2011. február 2-án, szerdán, 18 órára, ahol a Frédéric Chopin Zeneiskola növendékei, tanárai, kamaraegyüttesei és zenekarai jótékonysági koncertet adnak, a nemrég balesetet szenvedett Tamás Zoli gyógykezeléséért indított adománygyűjtéshez. Szíves felajánlásaikat a helyszínen adhatják át. » részletek
Vadásszák kutyával és disznóval is. Az illatos szarvasgomba nagy kincs, a tiszteletére téli ünnepet tartanak Gödöllőn. » részletek
Január 22-én, a Magyar Kultúra Napján tartják a Művészetek Háza ünnepélyes megnyitóját, aminek keretében átadják az önkormányzat Gödöllő Kultúrájáért díjat. A részletes programot a mellékelt meghívón olvashatjátok! » részletek
A Lakásszövetkezetek és Társasházak Gödöllői Egyesülete 2011. január 12-én 14:00 órakor a a Polgármesteri Hivatal földszinti előadótermében megbeszélést tart. » részletek
Varga András a 4. számú választókörzet képviselője szeretettel hívja Önt és Családját a 4. számú választókörzet (Kossuth Lajos utcai lakótelep, Haraszt, Dobogó) közös karácsonyfa állítására, az Ambrus közi játszótérre december 23-án (csütörtökön) 17 órára. Belső melegítőről (forralt bor, tea) a szervezők gondoskodnak. Süteményt és a fenyőfa „öltöztetéséhez” házilag készített díszeket szeretettel fogadnak. » részletek